A Mezföldi Híd HK bemutatásához tegyünk egy rövid Európai Uniós és hazai kitérőt, hogy az általánosból kiindulva, lépésről lépésre be tudjuk mutatni, hogy a mai magyar valóságban és gyakorlatban mit is jelentenek azok az elvek/alapfogalmak, mint a kölcsönös érdekeken alapuló partnerség, az alulról jövő kezdeményezések, a civilek és a vállalkozók felértékelődése, a sikeres közösségi gondolkodás megtanítása, amelyek a Leader program alapját jelentik. Az Európai Unió tekintetében a Leader múltját három nagy korszakra bonthatjuk. Az első Leader az 1991-1994 közötti időszakban elősegítette az innovációt, valamint a nemzetközi együttműködéseket és tapasztalatcserét. Ebben az időszakban 217 akciócsoportról és 400 millió ECU támogatási összegről beszélhetünk. Ezt követte az 1995-1999 közötti Leader II korszak, ahol a modellértékű kezdeményezések, az innováció egy új irányvonal érdekében, valamint stratégiai- és know-how csere jellemezte. Ekkor már 850 akciócsoport vett részt a programban, a támogatási összeg 1,7 mrd € volt. A harmadik nagy „múltbeli” korszakát a 2000-2006 közötti időszak jelenti, melyben részt vett már a 6 új tagállam is, 1153 Leader+ akciócsoport alakult, valamint több, mint 5 mrd € volt az elnyerhető támogatási összeg.
Hazánkban az AVOP LEADER+ intézkedésének végrehajtása 2005. májusában kezdődött megyei és regionális szintű tájékoztatók és felkészítő képzések megtartásával. 2005. júniusában jelent meg a LEADER helyi akciócsoportok kétkörös kiválasztási folyamatában az első pályázati kör felhívása. Az első pályázati fordulóban 186 darab akciócsoport nyújtott be pályázatot. A pályázó akciócsoportok által lefedett települési kör 2 362 települést (a települések 75%-a) és 3 434 818 főt (a lakosság 34%-a) érintett. A LEADER+ intézkedés keretében 2006. áprilisában került kiválasztásra a hazai akciócsoportok számára információ- és tapasztalatcserét valamint nemzetközi kapcsolatépítést biztosító LEADER Központ. A nyertes akciócsoportok 2006 nyarán kezdték el helyi vidékfejlesztési programjaik megvalósítását.
Ebben az időszakban a jelenlegi Mezőföldi Híd Hely Közösség még két akciócsoportot jelentett, a Cikola Nemzetek Völgye Helyi Akciócsoport és a Dunamenti Önkormányzatok Kistérségi Területfejlesztési Társulása Akciócsoport. Tevékenységükhöz számos projekt megvalósítása fűződik, melyben már jelentős helyet kaptak a civil és az üzleti szféra képviselő, egyben „előszobaként” szolgálva a jelenlegi programhoz. A múlt után nézzük a jelent.
Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program a 2007-2013 közötti időszakban meghatározta 4 fő területben a fejlesztési tengelyeket, amelyek biztosítják a térség számára a fejlődési lehetőségek, a kitörési pontokat, és amelyekkel meg tudja alapozni jövőjét.
I. Tengely: A mezőgazdasági és erdészeti ágazat versenyképességének növelése
II. Tengely: A környezet és a vidék fejlesztése
III. Tengely: A vidéki élet minősége és a vidéki gazdaság diverzifikálása (mikro-vállalkozások létrehozásának és fejlesztésének lehetősége, turisztikai tevékenység ösztönzése)
IV. Tengely: A Leader program
Az Európai Vidékfejlesztési Hálózat részeként Magyarországon kialakításra került az elmúlt év során egy úgynevezett Magyar Nemzet Vidéki Hálózat, melynek résztvevői a helyi önkormányzatok, a Szaktanácsadási Hálózatok, a Leader közösségek, a Helyi Vidékfejlesztési Közösségek, a Helyi Vidékfejlesztési Irodák, civil szervezetek, közigazgatási intézmények, hatóságok. Ezen bevezető szellemében, nézzük, hogy mit is jelent ez a tények, a számok és a gyakorlat tükrében.
A Mezőföldi Híd HK történetének első fontos dátuma, 2007. július 31., amikor is a települési szintű szándéknyilatkozatok aláírásra kerültek az érintett települések polgármesteri által és megválasztásra került a HK neve, azonban a tényleges születésnapjának 2007. szeptember 5. napját tekinthetjük. Ezen a napon tartotta alakuló ülését a Mezőföldi Híd HK és 52 alapító tag együttes nyilatkozatával megalakult az Akciócsoport. A Mezőföldi Híd HK képviselőjének Molnár Tibort, Iváncsa község Polgármesterét választották. A következő mérföldkövet 2007. szeptember 28. jelentette a HK életében, amikor is meghatározták stratégiájuk fő elemeit, melyet 2007. október 4. napján tartott ülésükön előzetes stratégiai vázlattá formáltak és ekkor csatlakozott a Helyi Közösséghez további 26 tag, ezzel elérte, jelenleg is működő tagságát. Időközben megválasztásra került a Mezőföldi Híd HK 2 fő képviselő-helyettese Besztercei Zsolt (üzleti szféra), valamint Végh Kornél (civil szféra) személyében.
Megoszlását tekintve 18 település, ezáltal 18 önkormányzat jelenti a közszférát a Közösségben, kiegészülve egy közalapítvánnyal és egy ÁMK-val, így együttes 20 tagot jelent ezen szféra jelenléte. A civil szférát 31 szervezet képviseli a szervezetben, az üzleti szférát pedig 27 gazdasági egység.
A Mezőföldi Híd HK összetétele
|
Szervezet neve
|
Szervezet típusa
|
|
Adony Város Női Egyesülete
|
Civil szféra
|
|
Adony Város Önkormányzata
|
Közszféra
|
|
Adonyért Alapítvány
|
Civil szféra
|
|
Adonyi Ifjúságért Egyesület
|
Civil szféra
|
|
Albatrosz Kft.
|
Üzleti szféra
|
|
Általános Művelődési Központ Iváncsa
|
Közszféra
|
|
Anna+Viktória Bt.
|
Üzleti szféra
|
|
Annamatia Alapítvány
|
Civil szféra
|
|
Baracs Község Önkormányzata
|
Közszféra
|
|
Baracs Sportegyesület
|
Civil szféra
|
|
Baracsi Magyar-Francia Baráti Kör
|
Civil szféra
|
|
Baracsi Nagycsaládosok Egyesülete
|
Civil szféra
|
|
Barátság Nyugdíjas Egyesület
|
Civil szféra
|
|
Beloiannisz Község Önkormányzata
|
Közszféra
|
|
Besnyő Község Önkormányzata
|
Közszféra
|
|
Besnyői Sportegyesület
|
Civil szféra
|
|
Besztercei Zsolt egyéni vállalkozó
|
Üzleti szféra
|
|
BIO-LINE Bt.
|
Üzleti szféra
|
|
Carpe diem Rekreációs és Általános Képzési Alapítvány
|
Civil szféra
|
|
Csizmadia György egyéni vállalkozó
|
Üzleti szféra
|
|
Daruszentmiklós Község Önkormányzata
|
Közszféra
|
|
Deák Ibolya magánszemély
|
Civil szféra
|
|
Duna-Menti Szent Orbán Borrend Adony
|
Civil szféra
|
|
Ecsődi Kálmán egyéni vállalkozó
|
Üzleti szféra
|
|
Előszállás Község Önkormányzata
|
Közszféra
|
|
Építőipari és Kommunális Szolgáltató Kft.
|
Üzleti szféra
|
|
Euro-Bene Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
|
Üzleti szféra
|
|
Falulánc Kulturális és Közérdekű Szövetség
|
Civil szféra
|
|
FEVEKO Kft.
|
Üzleti szféra
|
|
Fireton Gyl Kft.
|
Üzleti szféra
|
|
FIVILL 2000 Kft.
|
Üzleti szféra
|
|
Forrás Mezőgazdasági Szövetkezet
|
Üzleti szféra
|
|
GIGI-PLUSZ Bt.
|
Üzleti szféra
|
|
Hantos Község Önkormányzata
|
Közszféra
|
|
Hegyesdi Borászati Pincegazdaság és Vendéglátó Kft.
|
Üzleti szféra
|
|
Horus Szellemi Központ Alapítvány
|
Civil szféra
|
|
Iváncsa Község Önkormányzata
|
Közszféra
|
|
Iváncsáért Közalapítvány
|
Közszféra
|
|
Kisapostag Község Önkormányzata
|
Közszféra
|
|
Kulcs Község Önkormányzata
|
Közszféra
|
|
KYK5Ő Kisapostagi Yachtkikötő és Üzemeltető Kft.
|
Üzleti szféra
|
|
Lórév Község Önkormányzata
|
Közszféra
|
|
Magyaro-i Orthodox Exarchátus Beloianniszi Egyházközség
|
Civil szféra
|
|
Makó Józsefné egyéni vállalkozó
|
Üzleti szféra
|
|
Március 21 Mezőgazdasági Szövetkezet
|
Üzleti szféra
|
|
Metcons Kft.
|
Üzleti szféra
|
|
Mezőfalva Nagyközség Önkormányzata
|
Közszféra
|
|
Mezőfalva Nagyközségi Nyugdíjas Club
|
Civil szféra
|
|
Mezőfalváért Egyesület
|
Civil szféra
|
|
Mezőfalva-Kishantosi Damil Horgászegyesület
|
Civil szféra
|
|
Mezőfalvi Lovas Egyesület
|
Civil szféra
|
|
Mezőfalvi Medosz Sportegyesület
|
Civil szféra
|
|
Mezőfalvi Polgárőrség
|
Civil szféra
|
|
Mozgó Kép XXI. Kft.
|
Üzleti szféra
|
|
Nagycsaládosok Mezőfalvi Egyesülete
|
Civil szféra
|
|
Nagykarácsony Község Önkormányzata
|
Közszféra
|
|
Nagyvenyim Község Önkormányzata
|
Közszféra
|
|
Nemzetiségi Hagyományőrző Kulturális Egyesület
|
Civil szféra
|
|
Nyelvi Kultúra Fejlesztéséért Alapítvány
|
Civil szféra
|
|
Nyugdíjasok Iváncsai Szervezete
|
Civil szféra
|
|
Önkéntes Tűzoltó Egyesület Pusztaszabolcs
|
Civil szféra
|
|
Perkáta Nagyközség Önkormányzata
|
Közszféra
|
|
Perkátai Nyugdíjasok Baráti Köre
|
Civil szféra
|
|
Petőfi Sándor Iskolafejlesztési Alapítvány
|
Civil szféra
|
|
Polgárőrség Iváncsa
|
Civil szféra
|
|
Pomóthy Áruház
|
Üzleti szféra
|
|
Pusztaszabolcs Nagyközségi Önkormányzata
|
Közszféra
|
|
Rácalmás Nagyközség Önkormányzata
|
Közszféra
|
|
Rácalmási Faluvédő Egyesület
|
Civil szféra
|
|
Reál-Száll Bt.
|
Üzleti szféra
|
|
Sallai Imre Mezőgazdasági Szövetkezet
|
Üzleti szféra
|
|
Sántha Ferenc őstermelő
|
Üzleti szféra
|
|
Szabadegyháza Község Önkormányzata
|
Közszféra
|
|
Szent György Polgárőr Egyesület
|
Civil szféra
|
|
TARSPED Kft
|
Üzleti szféra
|
|
Vasgerenda Kft
|
Üzleti szféra
|
|
Vizi Fogadó
|
Üzleti szféra
|
A települési önkormányzatok területi elhelyezkedése, tartva a terület-alapú megközelítés elvét, az alábbiak szerint mutathatók be:
Adonyi kistérség területéről (Közép-Dunántúli régióból): Adony, Beloiannisz, Besnyő, Iváncsa, Kulcs, Perkáta, Pusztaszabolcs, Szabadegyháza
Dunaújvárosi kistérség területéről (Közép-Dunántúli régióból): Baracs, Daruszentmiklós, Előszállás, Kisapostag, Mezőfalva, Nagykarácsony, Nagyvenyim, Rácalmás
Sárbogárdi kistérség területéről (Közép-Dunántúli régióból): Hantos
Ráckevei kistérség területéről (Közép-Magyarországi régióból): Lórév
Mezőföldi Híd HK népességi és területi adatai
|
Település
|
Lakosságszám (fő)
|
Terület (ha)
|
Népsűrűség (fő/km2)
|
|
Adony
|
3 769
|
6 105
|
61,74
|
|
Baracs
|
3 569
|
5 518
|
64,68
|
|
Beloiannisz
|
1 230
|
454
|
270,93
|
|
Besnyő
|
1 830
|
4 464
|
40,99
|
|
Daruszentmiklós
|
1 349
|
1 690
|
79,80
|
|
Előszállás
|
2 532
|
5 911
|
42,84
|
|
Hantos
|
991
|
3 740
|
26,50
|
|
Iváncsa
|
2 924
|
2 517
|
116,17
|
|
Kisapostag
|
1 427
|
958
|
148,96
|
|
Kulcs
|
2 366
|
1 673
|
141,42
|
|
Lórév
|
299
|
974
|
30,70
|
|
Mezőfalva
|
5 068
|
8 042
|
63,02
|
|
Nagykarácsony
|
1 510
|
3 046
|
49,57
|
|
Nagyvenyim
|
4 171
|
4 368
|
95,49
|
|
Perkáta
|
4 179
|
7 452
|
56,08
|
|
Pusztaszabolcs
|
6 395
|
5 167
|
123,77
|
|
Rácalmás
|
4 280
|
4 065
|
105,29
|
|
Szabadegyháza
|
2 333
|
4 164
|
56,03
|
|
Összesen
|
50 222
|
70 308
|
71,43
|
2007. december hónap elején a Mezőföldi Híd Helyi Közösség előzetes nyilvántartásba vételi kérelmét jóváhagyta az Irányító Hatóság, így megkezdhette Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájának megalkotását. Ehhez a Helyi Közösségen belüli megválasztásra került a tervezést koordináló csoport, melynek közvetlenül a feladata a HVS megalkotása.
Tervezést koordináló csoport
|
Tervezést koordináló csoportvezető:
|
|
Besztercei Zsolt (Dunaújváros, üzleti szféra)
|
|
Tervezést koordináló csoportvezető helyettes:
|
|
Dóka Marianna (Kulcs, civil szféra)
|
|
Tervezést koordináló csoport tagjai:
|
|
Molnár Tibor (Iváncsa, közszféra)
|
|
Czompó István (Pusztaszabolcs, közszféra)
|
|
Márok Csaba (Mezőfalva, közszféra)
|
|
Rauf Norbert (Daruszentmiklós, közszféra)
|
|
Csizmadia György (Nagyvenyim, üzleti szféra)
|
|
Soósné Murvai Judit (Mezőfalva, üzleti szféra)
|
|
Horváth Judit (Perkáta, üzleti szféra)
|
|
Hetyei Gábor (Adony, üzleti szféra)
|
|
Szalai Árpád (Rácalmás, civil szféra)
|
|
Kalota József (Beloiannisz, civil szféra)
|
|
Kocsis Sándor (Baracs, civil szféra)
|
|
Krausz Marianna Dunaúvjárosi HVI
|
|
Tatár Szilvia Adonyi HVI
|
|
Schrick István Dunaújvárosi Kistérség TKT
|
|
Ronyecz Péter Adonyi TKT
|
|
Dr. Jászka Ernő Dunaújvárosi kistérség MSZ vezető
|
|
Varsányi Viktor Adonyi kistérség MSZ vezető
|
A Mezőföldi Híd Helyi Közösség úgy szeretne felfelé ívelni, mint a híd íve a vidékfejlesztés folyója felett, hogy egy sikertörténet keretében győztes térségként tűzze ki HÍDJA tetejére a Leader zászlaját.