Főoldal Oldaltérkép Elérhetőségek
Leader+ 2004-2006 > Beszélgetések

Beszélgetések

Csizmadia György nagyvenyimi vállalkozó:

„A Leader program nagy előnyét abban látom, hogy lehetőséget ad arra, hogy egy-egy minta-program köré szerveződhessenek olyan emberek, és olyan vállalkozások, melyek egyénenként, egymástól függetlenül nem biztos, hogy meg tudnának valósítani olyan sikeres programot, melyre összefogásrévén lehetőségük adódik. Én már az előző fordulóban is indultam egy bemutató kertészeti programmal, és már akkor is szívesen fogadtam a program iránt érdeklődőket. Szívesen fogadtam azokat, akik kíváncsiak voltak arra, hogy környezetünkben hogyan élünk, mit termelünk, mit fogyasztunk, mi az a saját lehetőségeinknek megfelelően kitermelhető termék, mely helyi értéket jelent, szemben a diszkontáruházakban terjesztett külföldi tömegtermékekkel. A helyi értékekre fektetném tehát a hangsúlyt, mely a multik világában elhalványul, érdektelenné válik, miközben – legalábbis szerintem – kereslet lenne rá. Európa több országában is jártam, ahol azt tapasztaltam, hogy sok helyen biztos megélhetést kínálnak azok a kisparaszti gazdaságok, ahol az alulról építkező vállalkozási szféra összefogása révén komplex kínálatot tudnak nyújtani. Gyakorlatilag arról van szó, hogy a helyi tejtermelő beviszi a saját termelésű tejét, a zöldséges a zöldséget, a pék a házi sütésű kenyerét, és így a helyi boltokban, elárusítóhelyeken megjelenik a helyi termék, melynek eredete, származása, az előállításának körülményei a vásárlók előtt ismertek, ami önmagában is garanciát nyújt a vásárlónak a termék minőségével kapcsolatosan, szemben az uniformizált csomagolásba bújtatott, ismeretlen származású tömegtermékekkel szemben. Tehát én azt tapasztaltam, hogy az ilyen szerkezetű, helyi értékeket, specialitásokat felmutató termékek előállítására és értékesítésére mind a térségbe látogató turisták, mind a helyi lakosok között fokozott igény mutatkozik. Most, a Leder program második pályázatában éppen e részben meglévő, részben újból életre hívható vállalkozások összegyűjtését, és termékeik közös értékesítési lehetőségét szeretném megteremteni a nyerhető források bevonásával. E vonalon indulunk most el első lépésben családi vállalkozásunkkal. A kertészetemben kifejezetten zöldség- és gyümölcstermesztéssel foglalkozom. Főbb termékeim az alma, szamóca, bodza, csipkebogyó, a zöldségek közül pedig a saláta, paprika, retek, hagyma. Erre alapozva tehát azt szeretném e program keretében megvalósítani, hogy ha bejön a kertészetembe a vevő, akkor a feltáblázott sorok között kedvére válogathasson, lehetősége legyen megismerni az előállítás, termesztés körülményeit is. Amennyiben ezt az érdeklődést sikeresen felkeltettük, akkor jöhet a második lépcső, ami akár a saját kertészet bővítésével, termékkínálatának gazdagításával, akár ebbe más kertészetek bevonása révén több kertészet együttműködésével valósítható meg. De ezen túl, lehetőséget kínál az is, hogy a kertészetem értékesítő centrumába behozom a tejtermelőt, a különféle tejtermékeivel, és közösen értékesítünk. Innen már azt hiszem, jól látszik, hogy a táj ízének, speciálisan helyi termékeinek a legszélesebb választékával milyen irányba lehet fejlődni. És még valamit szeretnék ehhez hozzátenni; az üzletláncok olcsó kínálatával szemben egyre inkább azt tapasztalom, hogy az ismert származás, a garantált minőség, a helyi specialitásnak köszönhetően egyéni íz…, és még sorolhatnám az előnyöket, lassan a vásárlók szemében is olyan értéket képviselnek, hogy hajlandóak lesznek a tömegtermékek olcsóbb áraival szemben a kicsit drágább, de a felsorolt előnyökkel bíró termékek vásárlását előtérbe helyezni."

 
 

© 2017. Mezofoldihid.hu Minden jog fenntartva!
Honlapkészítés: Liw Webstudio